Gyurcsány előbújt és bejelentette: nehéz Gyurcsánynak lenni, de ugyanúgy kilövetném ma is a szemeket
Gyurcsány Ferenc a Mérlegen című műsorban beszélt visszavonulásáról, politikai múltjáról és ú…
Gyurcsány Ferenc a Mérlegen című műsorban beszélt visszavonulásáról, politikai múltjáról és ú…
Életem két legfontosabb tartóeleme, ami az elmúlt évtizedekben valójában meghatározott engem, me…
Vasárnap Kötcsére költözik a magyar belpolitika. A Fidesz a Dobozy-kúriában tartja meg szokásos…
Erdélyből indult a mára Magyarország 21. leggazdagabb emberévé váló Bige László útja. A műtrá…
Gyilkos – írja legújabb Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc, az általa posztolt képen ped…
Határok nélküli Európát és migrációs alapjogokat sürgetett egy előadásában Nagy Boldizsár nemzet…
Segíti a kormányváltást Gyurcsány Ferenc visszavonulása az ellenzékiek nagy többsége szerint. A…
Az Országgyűlés hétfői ülésén letette a képviselői esküt Rónai Sándor, aki Gyurcsány Ferenc lemo…
Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról és kettejük válásáról kérdezte Dobrev KlárátÖtpont című Youtu…
Rónai Sándor kerül Gyurcsány Ferenc helyére az Országgyűlésben, így a korábbi EP-képviselő veszi…
Vasárnapi gondolatok a szemkilövetőtől. Az alábbiakat írja a DK elnöke a Facebookon. Orbán nyom…
Ismét bemocskolták a Demokratikus Koalíció (DK) csepeli irodájának kirakatát: ismeretlenek horog…
Magyarországon ma nem az az elsőrendű kérdés, hogy mi lesz valamelyik adókulccsal. Vaknak, süket…
A béke akkor jön meg, ha elmennek a háború emberei. Köztük Orbán. „Orbán, az önjelölt globális p…
A DK elnöke üdvözlő sorai mellé egy tojásokkal teli kosarat is mellékelt, melyben az LMBTQ-tojás…
Facebookozik a szemkilövető. Peremhelyzet címmel tett közzé kedden egy bejegyzést Gyurcsány Fer…
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében markáns vé…
Nem jó egy olyan zaklatott világban élni, ami ránk köszöntött a rettenetes Trumppal meg az Orbán…
A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán arról értekezett, hogy a Fides…
A szemkilövető vasárnapi üzenete. Az alábbiakat írta a Facebookon. „Keresztény (?) kormány és k…
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében Tovább olvasom
OK